Az utolsó cigarettát forgatom az ujjaim közt remegő kezekkel. Mikor számoljak le a legvégső lélegzetemmel? Rémisztő gondolatokkal a fejemben, az idő gyorsan múlik felettem. A fájdalom mégis megtalálja a módját az elidőzésnek, én viszont nem ismerem a kulcsát az elküldésének. A csúcson kell maradnom, hogy ne emlékezzek arra, hogy mit akarok elfeledni. Az egész kezd túlságosan ironikus lenni.... Ha személyiségről beszélünk, nos, ők tökéletesek voltak. A szívverésük egyazon, de az enyém nem része a ritmusnak. Mikor hazaérek már nincs menekvés, az agyvizemnek kell a lehűtés. Elég volt a baromságból! Le kell mondanom saját magamról? Mi jó származik belőle? Nem tudom a magasban tartani magam örökre! Egyszer ugranom kell, de remélem nem ma. Vajon mikor jön el életem utolsó, hatalmas ugrása? (nem cigizek, csak jött a sulinkba egy író, aki felolvasta egy cigarettáról szóló versét, és muszáj volt ezt megírnom :$)
Tarts meg, ne engedj, hidd el, nem bírnám! Ugye megtartasz; s mégis minek az árán? Megadom, csak ne hagyj menni. Ugye nem kell tovább könyörögni? Kérlek, ölelj magadhoz, és ne kérdezd, hogy mi bánt, csak szoríts karjaid közt míg világ a világ! Vagy, ha addig nem is, akkor csak ameddig megtanullak elengedni. Hidd el, nem könnyű erről beszélni! Neked egyszerű félvállról venni, bár ezt sosem fogom megérteni.... Ha igaz volt, amink volt, akkor hogy lehetsz jól? Mert én nem vagyok toppon... De a végén persze mindig én maradok hoppon....
Csak a szíved egy apró darabkájában kérnék egy csöppnyi helyet. Miért kell ezért leszedni a fejemet? Bolond ez az egész társaság... Most jön az, hogy "Te beszélsz, mikor mit mondasz, mind balgaság?!" Nem én mondtam idáig, hogy engedj a szívedbe! Ne engem hibáztass, ha más avatkozott az életembe! Nekem rosszabb, mint neked, csak úgy mellékesen.... Tudom, most azt mondod "És engem ez hol érintsen?!". Oké, értelek én, nem vagyok olyan, mint ti. Azt is tudom, hogy a végén valószínűleg ti fogtok nevetni... Látom magam előtt, ahogy röhögve olvassátok ezt a drágalátos haverjaiddal.... Mégis mihez kezdjek így magammal? Csak a számat húzgálom, fintorgok, mint egy hülye... De te annak képzelsz, szóval nem megyek sokra vele....
Az ágyon lustulva rád gondolok és mosoly kúszik az arcomra. Valószínűleg miattad ébredek vigyorogva. Párszor a lábamra ugrottál a lépcső korlátjáról a suli folyosóján... Vajon direkt volt mind, vagy a taposásomra te sem számítottál? Eh, már megint itt tartok... Miért mindig rólad írok? Kivonszolnád magad a fejemből? Csak egy kicsit többet kérnék a saját teremből. Persze, Tike, ne akard a lehetetlent... A fejemben leszel úgyis míg valaki más nem veszi át az elmémben a kéretlen helyet.
Úgy örülök, hogy megismertelek, te lány! Szerintem jó barátok leszünk, az ismerőseinknek pedig nem tudom eléggé kifejezni a hálám! Jaj, mintha már száz éve ismernélek... Annyi közös van bennünk, amennyit mások nem is remélnek. Igen, te, aki most ezt olvasod! Hozzád szól, jól gondolod. Alig várom, hogy találkozzunk! Addig is majd biztosan jókat dumálunk. Pfú, de lelkes lettem hirtelen! Berágtam rád, mert...én sem tudom, hihetetlen! Egyszerűen annyira találkoznék már veled, hogy bedühödök a gondolattól... De nem rád vagyok mérges, ami az életemben egy fordulópont. Végre egyszer nem a személy dühít fel, hanem....hanem az, hogy te is szívesen találkoznál-e velem?
Sorry, hogy nem volt rész.... xoxo Tike
Tarts meg, ne engedj, hidd el, nem bírnám! Ugye megtartasz; s mégis minek az árán? Megadom, csak ne hagyj menni. Ugye nem kell tovább könyörögni? Kérlek, ölelj magadhoz, és ne kérdezd, hogy mi bánt, csak szoríts karjaid közt míg világ a világ! Vagy, ha addig nem is, akkor csak ameddig megtanullak elengedni. Hidd el, nem könnyű erről beszélni! Neked egyszerű félvállról venni, bár ezt sosem fogom megérteni.... Ha igaz volt, amink volt, akkor hogy lehetsz jól? Mert én nem vagyok toppon... De a végén persze mindig én maradok hoppon....
Csak a szíved egy apró darabkájában kérnék egy csöppnyi helyet. Miért kell ezért leszedni a fejemet? Bolond ez az egész társaság... Most jön az, hogy "Te beszélsz, mikor mit mondasz, mind balgaság?!" Nem én mondtam idáig, hogy engedj a szívedbe! Ne engem hibáztass, ha más avatkozott az életembe! Nekem rosszabb, mint neked, csak úgy mellékesen.... Tudom, most azt mondod "És engem ez hol érintsen?!". Oké, értelek én, nem vagyok olyan, mint ti. Azt is tudom, hogy a végén valószínűleg ti fogtok nevetni... Látom magam előtt, ahogy röhögve olvassátok ezt a drágalátos haverjaiddal.... Mégis mihez kezdjek így magammal? Csak a számat húzgálom, fintorgok, mint egy hülye... De te annak képzelsz, szóval nem megyek sokra vele....
Az ágyon lustulva rád gondolok és mosoly kúszik az arcomra. Valószínűleg miattad ébredek vigyorogva. Párszor a lábamra ugrottál a lépcső korlátjáról a suli folyosóján... Vajon direkt volt mind, vagy a taposásomra te sem számítottál? Eh, már megint itt tartok... Miért mindig rólad írok? Kivonszolnád magad a fejemből? Csak egy kicsit többet kérnék a saját teremből. Persze, Tike, ne akard a lehetetlent... A fejemben leszel úgyis míg valaki más nem veszi át az elmémben a kéretlen helyet.
Úgy örülök, hogy megismertelek, te lány! Szerintem jó barátok leszünk, az ismerőseinknek pedig nem tudom eléggé kifejezni a hálám! Jaj, mintha már száz éve ismernélek... Annyi közös van bennünk, amennyit mások nem is remélnek. Igen, te, aki most ezt olvasod! Hozzád szól, jól gondolod. Alig várom, hogy találkozzunk! Addig is majd biztosan jókat dumálunk. Pfú, de lelkes lettem hirtelen! Berágtam rád, mert...én sem tudom, hihetetlen! Egyszerűen annyira találkoznék már veled, hogy bedühödök a gondolattól... De nem rád vagyok mérges, ami az életemben egy fordulópont. Végre egyszer nem a személy dühít fel, hanem....hanem az, hogy te is szívesen találkoznál-e velem?
Sorry, hogy nem volt rész.... xoxo Tike
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése