Chapter14

Szerelembe esni olyan, mintha időzített bombád volna. Ezt nem fogom tudni megmagyarázni, nem, soha. Az ilyet érezni kell. Most mégis melyik szó az, mely megfelel?! Ez egy idegesítő mókuskerék. Az rá a magyarázat, ami arra, hogy az ég kék. Nem mondtam túl sokat, tudom, de a dolgokkal reális vagyok, gondolom...


Mondanám, hogy adj még egy esélyt nekünk, de érzem, ahogy a szívünk menekül. Nem volt még olyan, hogy valaki minden szavával fényt hozzon a sötétségembe, ennek ellenére változás tört az érzéseimre. Elég erős vagyok ahhoz, hogy elengedjelek, de egy részem mindig hiányolni fog. Hiányolni téged, amivé váltunk, és az érzést mikor a világ körülöttünk forog. Nem akarok megint olyan lenni, mint mielőtt veled találkoztam. Akkor csak a napokat számoltam. A szeretet emlékezni fog ránk és a megvalósítatlan terveinkre. De vajon megyek ezzel valamire...? Talán csak felszakítom szíveink sebeit. Akartam én ezzel egyáltalán bármit? Igen. Lezárni azt, ami igaznak tűnt, mégis a porba hullt. Végül is csak felbolygattam azt, amit így hívunk: lezárandó múlt.


Mondd el nyugodtan bárkinek, hogy boldog vagyok. Persze annak ellenére, hogy a remény elhagyott. A játszi remény, amit öröknek mondanak... De ennek köszönhetem, hogy végleg vége a "lehetetlen" szónak. Már nincs mit mondanunk egymásnak, magadra vagy utalva. Itt egy nagy űr a szívemben, de még mindig nem hálóz be a gonoszság hatalma. Nem mondom, hogy jobb vagyok nálad és jobban megérdemlem, hogy boldog legyek, de veled ellentétben én nagyonis szenvedtem érte eleget. Tudod te jól, érzed drágaságom, hogy rólad beszélek, a többiektől pedig nagyon nagy elnézést kérek. Vége a lehetetlennek, már nem hiszem el neked, hogy létezik. Tudod, van olyan, aki valamiért mindent megtesz itt! Képes bármire. Nem ismeri az "ismeretlen" szót, számára nincs jelentősége. Ők a boldog emberek, akik nem azt mondják, remélem, hanem azt, hogy átélem. Nem azt mondják, hogy lehetetlen elutaznod valahová, valamiben a legjobbnak lenned, csak azt, hogy tenned kell érte, érted? Nélküled már minden máshogy alakul, de csak mert nem a "lehetetlen" hipotézisen alapul!


Meddig bírnád nélkülem? Ó, persze, bocsi, elfelejtettem. Eddig is csak akkor voltam jó, ha kellett valaki vagy valami. Miért is változott volna meg bármi? Most kellek, esdekelsz utánam. Szinte kapadozol, de emlékezz, mikor elneveztél kutyának! Más emberek után kellett néznem hogy ne őrüljek bele a magányba. Mi az, talán nem jó elhagyva? Vagy csak bekerülnél abba a társaságba, ahová beküzdöttem magam? Összetartók vagyunk és boldogok, szétszedni magunkat hagyjam? Miért kell cipelnem a múltam? Egyszer hagyj békén, csak egyetlen napra. Nem hiszem, hogy utána nagy szükségem lesz a társaságodra.

Anyukám egyszer azt mondta, hogy ne nézzek a Napba. Megtettem, és olyan volt, mintha megvakultam volna. Csak a szívem dobogása társult a fényhez, a játszi remény az életem további részéhez. Aztán egy nap megláttalak téged és hirtelen rosszabb volt. A Napba kellett néznem hogy ne legyek látványodtól "Egyszer volt...". Ütemtelenül és sietősen vert a szívem. Vajon miért látott a Nap helyén is téged a szemem? Szemeid a csillagoknál is jobban fénylettek. Térdeim látványodtól összerogyni készültek. Később hallottam a humorodról. Több akartam lenni egy ismeretlen lánytól. Néha félve rád kellett néznem, nem bírtam ki. Nem akartam az érzéseim halálát nézni. Persze mi más is történhetett volna? Mégis mit akarna tőlem a suli szépfiúja? Néha még megjelensz álmomban. Kísért az emléked, folyamatosan. Bárcsak felfigyeltél volna arra, aki a Napba nézett helyetted! Azóta is a vakító havat nézem és a fehér sapkád keresem.

                                                                         xx Tikee

Chapter13

Megértem, hogy nem lehet tökéletes semmi, de eddig tudtam benne hinni. Mára hiányzik a kezdeti tűz, ahogy nagy lánggal lobogott, és mostanra szép lassan elhagyott... Talán egy gyönyörű napon újra lángra lobban. Addig is; milyen tipp van a tarsojotokban?

Az még rendben, ha nemet mondasz, de azért beszélni még hagyhatsz! Ha leszidsz, elfogadom, azt mondom, rendben, de a szót nem folythatod belém, érted? Eddig is miattad voltam csendben, de ideje kitörnöm, hát nem? És aztán még nevetsz? Jól megvagy? Mikor leszel normális, majd ha fagy? Ugyan, drága, kérlek! Mégis mi az oka ennek? Előbb gondolkodj, aztán beszélj! Szavaid így elsöpri a szél. Azt mondod, hogy ő bekavar az életembe? És mégis milyen alapon szólsz bele ebbe? Csak hogy tudd, nincs hozzá túl sok jogod, de az ablakon is kiugorhatok, ugye tudod? Itt van mellettem tárva-nyitva. Ha kiszökök, tudd, hogy mi lesz az oka. Ijedj meg, azt kívánom. Talán aztán a magamét végre kimondhatom.

Kezdődött a suli, nagyon féltem tőle. Azt kérdeztem: vajon mély nyomot hagy majd örökre? Persze nincs semmi baj, jobb, mint valaha. De még mindig ott az a "Mi lesz, ha...?". Megrémít és az őrületbe kerget. Miért nehéz felejteni, főleg ezt az egyet?! Talán majd egy szép napon... Addig se gondolkozzatok viszontlátáson! Az agyatokra fogok én még menni. Csak szólok, hogy később ne kezdjetek csodálkozni!♥

Kérlek szépen, ne hagyj itt. Tudod, hogy elhagysz, de kit? Ismerj meg. Nézd, a szívem retteg! Attól fél, hogy elveszít téged. Mit adagolsz változatlanul, méreg. Idegesítő ördögi kör ez. Hihetetlen, hogy szívem irántad még mindig érez.

Nevetek, már sírok örömömben. Olyan furcsa, hogy kezem nincs ökölben! Idegesen tördeltem az ujjaim régen. Mára inkább a szeretetet mérem. Rizikó már nincs, előbb lesz abból, mit találunk, kincs. Bíztatni a másikat néha nehéz, de mégis jó tudni, hogy ott egy segítő kéz. Szeretlek XY-om! Kitartás, hisz te vagy a segítőm!

Chapter12

Amikor szerelmes vagy, valószínűleg megőrülsz, csak az ő hangjának örülsz. Idegesítő, mikor más van a közelében. De azért bízni kell őkelmében. Ha beszélgettek, vigyorogsz. Most mégis minek fintorogsz? Eltaláltam, igaz? Törött szívre nincs vigasz.

A hátatok fordítottátok nekem, de nem számít ha a hülyéket nem érdeklem. Évekig tűrtelek titeket, már elég volt belőletek. Nem kell engem piszkálni, csak le kell rólam szállni! Úgysem érdekeltek. Miért is tennétek? Ha a célotok tönkretenni engem, most csalódnotok kell bennem. Erősebb vagyok, mint voltam, bár én sem erre számítottam.. Nevetek rajtatok. Mégis mit akartok? Ne csináljátok már, az egész suli új hülyeséget vár! Szeretem, amikor minden lépésemről beszámol valaki, úgyhogy ezt lehet folytatni. Nyugodtan működhettek tovább, csak a miértjét tudhatnám. Leállhattok, folytathatjátok, csak bele ne pusztuljatok!

Mindenfelé régi emlékek, így csak reménykedek. Talán egy szép napon majd felejtek, de addig semmit nem tehetek. Hangok, szavak, képek és írások, mind megmaradtak, mint tetoválások. Örök emlékek, megmaradó hegek. Ha el is tűnnek, nem könnyebbülhetsz meg annyira, mert lesz, aki rámutat majd azokra a pillanatokra. Belsőm retteg, félek a múlttól, de valamiért akarok ama boldogságból. A felhőtlen időszak visszakívánkozik, de mire ideér már minden megváltozik. Pesszimista gondolatok ezek, bár optimistának lenni igyekezek. Nyár van, kellemes, de minden oly nevetséges. Tavaly ilyenkor boldog voltam, mostanra szomorú maradtam.

Az élet egy mély óceán - mennyi a szép rajta hajózván! Elfogyhat a víz, megmarhat egy cápa, de más a sztori minden egyes napra. Lehet szaffari, mérgeskígyókkal teli. Egy átlagos ország pénzügyi gondokkal, szépségekkel és bajokkal. Mindig van egy bökkenő, nem folyton elkerülhető. Néha szemet hunyhatunk felette, de ez nem mehet így örökre. Idővel szembe kell nézned a gondoddal, nem elég csak a gondolattal.

Amikor megismertelek, bíztam benned, de csalódtam, el lehet hinned. Pofátlanul elárultál, mintha ezzel példát mutatnál. Legféltettebb titkaim, már a fél világ őrzi szavaim. Hogy lehettem képes neked hinni? Miért kellett ekkorát csalódni? Okkal történt, tudom, de okára számomra nincs fogalom.
                                                                                                        xx Tike

Chapter11

                                   
Hiányzol. Nem hittem volna. Bárcsak bízhatnék mindent a szavaimra! Elolvasnád őket, mindent könny követ. Rájönnél, hogy mennyire szerettelek, és hogy nagyon becsültelek. Mostmár nem hiszek a nyelved járásában, mert a hazudáson kívül nem jó másban. Csak hitegetsz, de igaz szavat nem fecsegsz. Mocskosak a szavaid a hamisságtól, s szemeid sem sírtak még csalódástól.

Nézz rám! Miért nekik hiszel? A lelkedben akkora súlyt viszel! Válaszút elé állítottak, döntésedben befolyásoltak. Nem számítasz nekik, csak mint trófea. Tettem volna én ilyet valaha? A legjobb barátomat vesztem el, amiért szerinte senki nem felel. Így nem lehet, de ezt nem tudja, mert legjobb barátnője neki a jót akarja. Nem mondom el neki, hogy ez milyen rossz. Nem leszek én a gonosz! Túl sok fájdalmat kaptam, és jártam már magányban. Nem lesz újdonság, de bárcsak ne lenne viszontlátottság! Amikor egy röpke időre boldog lehettem volna, mindennek rosszra kellett fordulnia. Szövetkezik ellenem az ég, de nem kell a segítség. Annyira fáj, nem leírható, mert nem csak ő a gondadó. Annyi a baj egymás után! Sajnos egyik a másik hátán.

Mikor rám nézel, tudom, hogy ott vagy nekem, de teljesen el nem hihetem. Mert köztünk miattuk föld és ég, pedig nekem te vagy a segítség. Szükségem van rád, de nem vagy ott mindig, pedig nem kellettél nekik eddig. Hiszel nekik, mert fontosak, de vajon igazat is mondanak? Kizárt, de szeretlek, ezért soha nem feledlek. A legjobb barátomat veszik el tőlem, pedig már így is darabjaimra törtem.

Nem értem, bár sokszor átélem. A fájdalom egy csalogató mező, ám a jótól nem megkülönböztethető. Néha nincs ki vezessen tovább a helyes irányban, ezért könnyen elveszünk a homályban. Nincs fény, hogy megtörje a sötétség félelmetes alakját, s zongoraszó elégítené ki az ember majdnem minden hiányát. Mikor szürke minden, elvesznek a színek; már csilingel a csengő:"Rossz mezőre lépek.". Előbb nem tudjuk, hogy hova tesszük a lábunk, aztán meg már a jó után sóvárgunk. Nem találok magyarázatot, ámbár szeretnék, de ha sikerülne; nem is emberi lény lennék.

Mikor azt hiszed, rosszabb nem lehet, még nem ismered teljesen az életet. Aztán megtanulod értékelni a boldogságod, s a fájdalom szelének nem nyitod ki ablakod. Rájössz, hogy beszökik az ajtón, mikor beengedsz valakit, de olykor észre sem veszed, egyszer csak megvakít. Ráébredsz, hogy nincs tökéletes, mindez csak ideiglenes. Mikor nem lehetne jobb, meghallod a dudaszót, s már támasztod is a nyílászárót. Nem akarod beengedni, de képes apró rést találni. Beköltözik a szívedbe, s visszajár életedbe. Ez a fájdalom, a legnagyobb hatalom...
                                                                                                               xx Tike

Chapter10

                                             

A fájdalom nem rémálom - bár az lenne. Csak tudnám; mi költözött akkor a szemedbe. Megfertőzte pillantásod. Ha nincs is ott barátnőd elhagyod? A szeretet megmarad, szerintem örökre, de nem fészkeli magát mindkettőnkbe. Csak egyet akarok, nem nagyot: ha látlak arcodon egy nyomatot. Én hagyjam ott tenyerem formáját, hogy érezhesd szívem fájdalmát. Ha nem nagy kérés, erőt szeretnék, csak úgy a szemedbe néznék. Tudhatnád, velem ne játssz újra, nem éri meg akár ezer próba.

Kiteszem érte a lelkem, miközben fáj tőle a fejem. Kihasznál, játszik velem - nem tehetek róla, szeretem. Legjobb barátnak hittem. Már tudom; nem jól tettem. Félelembe burkolózok, ezek szerint semmit nem tudok. Minden apró részlet a kezében. Vajon nyomot hagy majd más életében? Ha elmondja titkaim mindenkit elvesztek, míg egyedül lassan belebetegszek. Egy személy a pillanatnyi világ, még ha sok szabályt át is hág. Nem lehet az enyém soha, de mindig ott az a 'valaha'. Ha valaha valaki ilyen volt, rám hasonlítva mely szakadékba hullt? Melyik alját látom majd meg?  Legjobb barátnőmtől minden dőlöngve remeg. Ott az a sok év mögöttünk, amikor még mindenen röhögtünk. Nem akarok hozzászólni - de megéri mindent kockáztatni? Zárjuk le, drága: tudom: nem szereted, de ez tovább nem a te történeted.

Törött üveg a lábam alatt, képes lennék rá szerelmed miatt. Rajta átkelni, aztán visszasétálni. Eddig nem találtam magam, de van sejtésem: Mondd! Hova tetted másik énem?! Remélem lesz erőd megszólalni, aztán meg nem fogsz hitegetni. Hogy öntsem szavakba? Ez az érzés lesz a halálom oka.

Elképzelni, ahogy messzi tájakon járod utad jövök rá: a végén mind elveszítve elveszettségünk leszünk jóvá. A szívünk bocsánatok és szeretet kémiája, még ha van ki nem is akarja. Ugorhatunk a Napig, de csak pár elképzelt percig. Messzesége vonzza fantáziánk, míg szépsége égeti pupillánk. Talán oda jutottál, a Nap fényében szárítkoztál. Mert könnyeid hada nedvesítette köpenyed, de mostantól a gyönyör útját követed. Lehet, hogy miattad, és még sokak okán ilyen fényes, mert látni titeket nem lehetséges. Csak hinni kell ottlétetek és megjelentek, ránk vigyáztok, mintha mi lennénk életetek. Oly furcsa ebből a szemszögből, hisz még nem néztem fel ebből a székből. Az életünk legnagyobb remekművünk, bár nem egyforma rá az időnk. A tied készen lett, és hidd el, te távoztál a legszebbel. Az én szememben fúrva-faragva nem maradtál, csak ahogy mosolyoddal hódítottál. Belém nem akasztottad karmaid, mindig azt mondtad:"Bennem higgy! Ameddig látsz nem lesz bajod, nem késed le vonatod." De most nem vagy itt. Így kiben legyen a hit? Remélem látsz és érzed hogy fáj, de suttogd el: a sorsom milyen szép táj?

Ugyanaz a hiba, sajnos már évek óta. Megbízunk, majd csalódunk. Nem jövünk rá idő közben, csak a csalódottság tükrében. Benne megtörik a fény, a csodás kín, az egyetlen mi erősít, de közben háborút hív. Ne nézzünk vissza- e mondatnak mi a tanulsága? Mert ha nem látjuk a múltat, újra átélhetjük ugyanazon kínokat. Padlóra vágnak a másik szavai, falra ken, nem kell hozzá akarni. Mégsem kell a régi időt pásztázni, sem a csalókat hiányolni. És bár tudom; könnyű mondani - de kinek jobb hinni? Az ő szavuk többet ér az enyémnél, talán mert nem voltam közelebb egy méternél. Lehet, hogy ők többet érnek a szemedben, de szerinted mit látnak a tükörben? Belenéznek vajon? Most melyikünk mondott nagyot? Ők vagy én? Sírás vagy remény?
                                                                                                                   xx Tike

Chapter9

                                     
Nem megváltoztam, csak maszkomtól megszabadultam. Fájdalom árán, kedvesség halálán. A lényeg, hogy mostmár jól vagyok, még ha néha nem is gondolod. Hagyj békén, ne keress a hétvégén. Miattad lettem pofátlan, fogdd fel: nem vagyok hibátlan! Ember - hús és vér, nem teszem, mit őnagysága kér. Mással kedves vagyok, neked egy üzenetet hagyok: ne tedd ezt újra, még ha szíved ezt is súgja. Megöl az érzés, napról-napra nagyobb a mérgezés - nem én vagyok az első, de fájdalmam elmossa az eső. Mert olyankor az ég suttog: Nyugodj meg, itt vagyok. Támaszkodj rám, add ide az érzést, felejtsd el őt és a mérgezést.

Szeretem az esőt, vihart, mert akkor nem érzem a bajt. Nincs semmi rossz, csak te, a gonosz. Esőben velem sír a csillagok hazája, nem veled, akinek megnőtt a szája. A Hold, a csillagok, mondjátok, ha hallotok. Este van, záporozik, már csak egy valami hiányzik. Téged látni, mialatt nem győzöd mondani: Sajnálom, abbahagyom. Akkor, hidd el, minden tökéletes volna, csak olyan nincs, hogy valakinek ne legyen gondja.

Nem kell a múlton gondolkodni, úgysem tudjuk megváltoztatni. Ez kovácsolt minket azzá, akik vagyunk, ezért jobb, ha belenyugszunk. Hagyjuk rá mindenre, nézzünk inkább a jövőnkbe. Ne tervezzünk semmit se, nem azt kapjuk úgyse. Van egy életút, amiről nem tudunk, csak annyit, hogy rajta utazunk. Az is benne volt, hogy ezt olvasd, hogy egy kicsit megnyugodhass. Felejtsd el őket, húzd fel a redőnyöket. Élő remekművek vagyunk, törünk, kopunk - ettől csak értékesebbek lehetünk, a jövő fájdalmára nézhetünk. Mert relyteget még belőle, belecsempészi életünkbe. Beleszövi kemény munkával, történetünkbe írja tintával. Nem történik majd ok nélkül. Lehet, szíved majd menekül. Ne engedd, hogy felemésszen, csak hogy megerősítsen. Mert túlélheted, de el nem felejtheted.

Elaludtál, talán álmodtál, csukott szemmel beszámoltál. Eleged van - mondd a szemembe, ne jöjjek vissza az életedbe. Nem aludtam, csak forgolódtam. Kiment az álom a szememől, így fogsz kisétálni az életemből. Fájni fog, tudom előre, talán jobb lenne lelőve. Nincs semmi rendben, hazug vagy a szememben. Azt mondtad: szeretsz, de közben végig hitegetsz. Ennyi volt, nincs folytatás, nehéz lesz a továbbállás. Neked nem, ezt az egyet higgyem. Hány lányt csapsz még be? Hogy nézzek a szemedbe? Még mindig úgy csillog, mintha igazat beszélnél, de ellene nem tehetnél. Ússz a boldogságban, ez a jó a kívánságban. A rossz az, hogy menyj, ahova látsz, mert engem többé nem találsz.

A gerlepár szétrepült, mint az már kiderült. De az titokszámba volt véve, hogy új kapcsolat kelt életre. Sajnos annak is vége, de senki nincs összetörve. Három a magyar igazság, talán ez tényleg nem hazugság. Boldog a galamb, ha nem is az övé teljesen. Hogy adja elő hitelesen? Mégis mindenki látja a szikrát, várja a tűzzé alakulását. Összelökik őket, mégsem történik semmi. Ugye milyen nehéz elhinni? Integetés, mosolygás - mikor történik valami más?! Egy napon: hoppá! Beszélgettek mindenki szeme láttán. Egyszer, nem kétszer. Annál többet jelentett, még ha semmihez se vezetett. Szemezés, pirulás, pillanatnyi hiperaktivitás. Tökéletes így nekik, magukat össze nem kötik. Túl sok dolog az utukban, meg sem fordulnak a gondolatukban. Néha beleszeretni a végzet, nem együttlenni, de annyira nehéz elhinni. Lehetetlen elképzelés összejönni, ezért nem kell tovább őket lökdösni. Bár szíve mélyén ő az igazi, ezt még a galamb sem hiszi.
                                                                                                      xx Tike

Chapter8

                       

"Szeretlek" - állítod, de hamis a mosolyod. Szemedben nem ragyog semmi. Mégis hogyan tudjak neked hinni? Választ várok, nem elbújást, keress magadnak valaki mást! Bármennyire szerettelek, ki nem ismertelek. Hülyén jön ki, de nem zavar, csak fájni kezdett hamar. Szakítani nincs szívem, mégis meg kell tennem: Szia, szervusz - itt megy a busz!

Nem úgy akartad, de bárhogy sajnálhattad. Vissza nem lehet csinálni - ezt jelenti beleszeretni. Még ha akartál is valamit, tudd meg itt: nem érdekel a hazugság, bár szebben cseng, mint az igazság. Ha lenne mérleg a fájdalomnak, megéreznéd: jobb lenne, ha más szerelmét nem mérgeznéd. Tönkreteszed áldozataid, félrelököd álmaid. Szereted, ha menő vagy, 'szeretlek'-től arcodra mosoly fagy. Már nem bánok semmit sem, csak egy szó kell, hogy értsem. Miért teszed ezt? A lányodnak kívánom mindezt.

Éltesd a tüzet ha kialszik, még ha nem is úgy adatik. Szerelmünknek adj egy esélyt, ne rontsd el az éjt. Aludni akarok, nem sírni, de jó lenne tudni: Holnap melyik arcod lesz előnyben? Min akarsz veszekedni élőben? Nem lehetne telefonon, hogy könnyem nyugodtan follyon? Hittem bennünk, de tönkre kellett tennünk. Azért, hogy tudjuk: Vajon meddig bírjuk?

Amikor azt mondod, szeretsz, remélem, nem csak hitegetsz. Kockáztatok, mindent megint felteszek, mert csak ebben hiszek. Bármit elveszíthetek a hibámból, meglátjuk, mi lesz a kapcsolatból. Hogy fogsz elhagyni? Nézed, mennyire fog fájni? Töröld le azt a vigyort az arcodról! Gondolkodtál a miattad maró fájdalomról?

Kevesebb a probléma, ennyi benne a matematika. Nem vagy mellettem, a fájdalmat elfeledtem. Éreztem, de aztán elhittem: nélküled kevesebb a baj, na, meg a szívem sem vaj! Túlélem és továbbállok, másik ajtón kopogtatok. Jobban szerettem a gondolatod, ismered a kijáratot. Kellesz, még ha nem is értem, de inkább a következőt kérem. Kijátszásból, hazugságból ötöst kapsz, csillagot mellé ha békén hagysz!
                                                                                                                       xx Tike

Chapter7

                                    
Majdnem tudtuk, mi a szerelem, mégis a fájdalmat ölelem. Szinte semmi a 'majdnem', bármennyire törődtél velem. Szeretet, mint testvérek, megríkatnak az emlékek. Barátok vagy szerelmesek? A válasszal késlekedek. Később hálásak leszünk, bármennyire fáj nekünk. Elutasítani nehézkes, mikor valaki szeretetéhes. Könnyeket nyelve búcsúzni, a fájdalmat nem kimutatni. Annyi a kérdés.. Minek nekik a létezés?! Tönkre semmit nem tehetünk, bármennyire szeretünk. Többet akarsz, de barát maradsz. Miért tesszük? Mert tönkretenni nem merjük.

Az átverés fájdalma... - bárcsak egyszer elmúlna. Néha még előbújik, aztán mélyre rejtőzik. Ha eltűnik szem elől, megmar, majd szépen lassan "meghal". Feléled álmából, nem szabadulsz fájdalmadtól.

Gombóccal a torkomban remegek, senkinek meg nem felelek. A bizsergés nem múlik, a rossz lassan felgyülemlik. A jóra vágyás tönkretesz, hisz annyira keserves! Elmerülni a gondolatok tömegében, eltévedni a sötétben. Nem lelni a fényt, lassan elveszteni a reményt. Más nem marad, csak az Álomvilág. Régi én - ne hiányozz már! A szavak mögött remény a támaszték. Új egyénre meddig várjak még?

Elfogy a bizalom, a fájdalom egy nagy halom. Összegyűlve veszi el az eszem; megőrültem, azt hiszem. A gondolatok meggyilkolnak, érzéseknek határt szabnak. Esztelenül megkergülök, nehezen, de helyrejövök. Stabilitást vesztek, de ezen is túl leszek. Nehezet követ a jó - általam el nem mondható.

Az ablakon túl élet van, édes álmokban gazdag. Mégis hol az értelme, ha táncparkettünk a kés éle? Nem számít, mennyit cipelünk, a sorsunk elől nem menekülünk. Erőnk lehet, de meg nem védhet. Túlléphetünk, de úgyis emlékszünk. Minden arc egy rejtély. Ki tudja, mit rejt az éj? Reggel felkelünk és utunkra készülünk? Esetleg megváltozunk? Nem önmagunk maradunk? A válasz idővel kiderül s a türelem megtérül.
                                                                                                             xx Tike

Chapter6

                          

Ha a fájdalom megszáll, jól vagyokkal hazudjál. Az a legnépszerűbb, de átérezni keserűbb. Nem tudsz mihez kezdeni; nem akarsz mást, csak feledni. Rémálmod megvalósult, életterved meghiúsult. Úgy érzed; tönkrementél, pedig csak erősödtél. Hiába kívánnak neked rosszat, hamar túlléped a fájdalmat. Nincs senki olyan, mint te, ezt jól vésd a fejedbe. Nem ronthat el az érzés, van más is, nem csak felejtés.

Mondanám, hogy megpróbáltuk, de hazudni nem akarok. Előbb-utóbb rájössz; érzel, még ha meg is szöksz. Megszeretni pár pillanat, de a túllépés megmarad. Felejteni nem könnyű, mégis úgy teszed, mint sportűző. A név én voltam, a szívtetkódon táncolhattam. Elbújtál, mindent állítottál; dolgozat és egyebek, de őnagysága mással enyelgett. Nem kell azt mondanod: szeretsz, elég, ha elfeledsz. Legalább te lépj tovább, bármennyire belémmartál. Megmarad az érzés, szerettelek, nem kérdés. Ha meglátlak, remegek, de tudom; nem kellek. Elég a szomorkodásból, nem kérek a sajnálatodból. Kijátszottál ügyesen, dobtalak cselesen. Rájöttem, mit teszel, mindenkivel keverkezel. Nem vágtál át, hiába próbáltál. Megégtünk a tűzben, te a veszélyben, én a keserűségben. Elvesztünk a mélységben.

Hova tűnt a régi csöppség? Mára mindenem a tehetetlenség. Nehéz légzés, fájdalommal teli nézés. Folyton csak nevettem, kuncogtam, ha tehettem. Most a halovány vigyorgás sem létezik, a szemembe könny költözik. Nem "játszok", megváltoztam, szomorú mind, akiben megbíztam. Kérdéseik a hátam kapják - elfordulok, hogy ne hallják. A választ ajkaimra suttogom, nem hallom a saját hangom. Bonyolult a szívem dala, szememben úszik könnyek hada. Befordultam, majd csalódtam: akiről azt hittem, velem lesz, bennem minden rosszat észrevesz. A barátság fonalát széttépte, majd újra összefűzte. De ez már nem a régi, s ezt sajnos ő is észreveszi. Meg-megismétli a műveletet, amire nem találok feleletet. A kikívánkozó könnyeim legyőztek, teljesen lefegyvereztek. Ki nem engedhetem őket. Kijelentem: "magamtól félek."

Mar a torkom, önmagam akarom. Nehéz döntések kereszttüzében égek, szép lassan hagynak el a remények. Mindennel lebuktam korán, ez az írásra vár talán? Nekem már csak ez van a kezemben, kósza gondolatok a fejemben. A szavak mögött már nincs jelentés, a fejemben túl sok a kérdés. Legtöbb a miért szócska, mintha más már nem maradna. Nem látok tisztán az elmémmel, a saját hazugságom hittem el. Azt mondtam, jól vagyok, közben tudtam; lódítok. Ha lázam volt búcsúzkodtam, szerencsémre el nem mondtam: nem álltam le semmivel. Nem mentem semmire életemmel. A fájdalom tengere nem csábít, de ha benne vagy, már nem számít. Elnyelnek a habok. Valaki mondja; miért maradok? A hullámok összecsapnak felettem, a látványtól nem feledtem. Miért is tettem volna? A kilátás sem habostorta. Ebben a tengerben mind megmártózunk, de benne csak kevesen maradunk. Hamar kezdünk fázni, de már nincs mit csinálni. Amennyi benned a keserűség - annyi hullámot elkerülni lehetetlenség. Itt csak a rossz vár, rajta szomorkodni kár. Nincs értelme, sem szépsége. A remény el van veszve?

Asdfghjkl, csak jókedv kell. Életünk pofonjai okítanak, szórakozni toloncolnak - ki kell őket törölni, de a tanulságot megjegyezni. Mindenkiben ott a tehetség, kezében a lehetőség. Csak fel kell használni, és máris lehet szárnyalni. Ha nem félsz ugrani, gyönyörű kilátás fog várni. Aki mer, az nyer. Az élet csatáit megnyerheted, saját éned kezelheted. Képes vagy mindenre, ne add fel, kérlek erre!
                                                                                                              xx : Tike

Chapter5

                                 

Visszahozni semmit nem lehet, az emlék mivé mindez lett. A fájdalom csak rossz rémkép - boldog is voltál, rémlik még?! A színek mögé, falak közé rejtőzöl, minden rosszban elidőzöl. Jobb is lehetne, annyit sírni nem kéne. Tedd el a haragot míg a rímeket faragod/olvasod! Innen indulj s mindig kitarts, "gonoszoknak": "Kifelé! Mars!". Nehéz írni, szívem kiönteni, mégis megpróbálom, hisz ez az álmom. Diáklélek, bohémság-ez az egész hazugság. Az vagy, aki lenni akarsz. Másra miért hallgatsz?! Ennyi lenne a tanácsom. A többit már rád bízom.

Szavakba nem önthető érzés-ez a szerelem, nem kérdés. Mikor látom, megcsillannak a fények, többé nem idegen környezetben élek. Vele van az otthonom, tovább várni nem akarom. Szemében ragyognak a csillagok, karjai közt nyugalmat találok. Eláll a szavam ha megpillantom, mintha szálka akadna a tokomon. Lefagyok, a földbe gyökerezek, másra nem is nézek. Fullaszt a közelsége, belekezdek a bizsergésbe. Megszűnik a környezet, csak ő, én és az élet. Nehéz magam kifejezni, mint szénában tűt keresni.

Ha a közelemben van, megreng a föld, minden csendben néma alakot ölt. Lúdbőrözik a hátam, hozzá hasonlót nem láttam. Kattog a klaviatúra, kezem gyorsan mozog rajta. A szerelem óvatosan bekerít, tervezheted Cupido a sírt! Ha mással lesz a zsepi kell, amikor nézésemre nem felel. Nem látok a jövőbe, de megnézném, velem lesz-e? Ha elmegy mellettem mosolygós az alakja, felfelé mutat mindkettőnk szája. Nem ismerem teljesen, de epekedek keservesen. Kezdeményezni nem fogok, mégis közös jövőt akarok. Rágondolok, máris olvadok. Vajon ő gondol rám? Mit pötyög a tasztatúrán? Elakad a légzésem, az övé is, úgy nézem. Melyik szóhoz kéne nyúlni? Úgysem tudna kifejezni. Lefegyverző az érzés, a halálom lesz, nem kérdés. Látom magunkat, rámnézve megnyugtat. Pillantása tüzet éget, elűz minden emléket.Ha hozzámér, megszűnik a világ, a szívem ütemtelenül kalapál. Nem éreztem még ehhez foghatót, valaki adjon egy nyugtatót.

Félek beszélni; nem akarok egyedül maradni. Felemészt az igazság, nem megy a hazugság. Ha megszólalok, ennyi, egy jó barát készül elveszni. Magával ránt többet, minden szavat fájdalom követ. Lelkiismeretem megmutatja: létezik, a hazugság ereje elveszik. Fogalmam sincs, mit tegyek, a világ vége hova megyek. A gondolattól sírok, rosszullétet kapok. A butaságomnak nincs kiút, magamnak kerestem a borút. Haragudott volna ha el is mondom, de akkor még csak megúszom. Nehéz ránézni, valamire rájönni: Vajon szeretem eléggé a bátyját? Nem akarom elveszteni a húgát. Drága szám; figyelj oda, "rajtad múlik", régi nóta. Testem se remegjen, add, hogy mindent elfelejtsen! Kezd rájönni, tovább nem tudok hazudni. Veszítsem el a biztos pontot, hogy a szerelem otthagyjon? A barátság fontos, míg a szerelem nem pontos. Átvág csendesen, álomba ringat negédesen. Aztán nagyot esel, miértre könny felel. Inkább hallgatok, míg bele nem halok.


Ha egy legyet megölni fáj; elvesztésed mivel jár?! Szinte az enyém sem voltál, de már akkor hiányoztál. Megtanultam vele élni, de sokszor készül megölni. Nem vagyok felkészülve, mindenem el van gyengülve. Nevemről mi ugrik be? Mennyi volna, ha hiányom meg lenne mérve? Lassan jönnek a szavak, az idő száll, mint a madarak. Meg-megáll, vállunkon pihegve vár. Szemeimbe könny telepszik, minden egyre nehezedik. A gyomrom görcsbe ugrik, szavaim ereje elveszik. Kiszárad a szám, még ha nem is az én hibám. Nem megy egyedül, mégis itt hagytál szó nélkül. Ha fáj, akkor sem akarom, a bajom ki nem mondom.
                                                                                                                  xx : Tike

Chapter4

                                           

Az a keserédes érzés a torkomban, macskák karmolnak a gyomromban. Nem tudok hova lenni, a szívem nem akar tovább verni. Megállna, hidd el, szívesen, nem tudom a pontos okát, kedvesem. Tönkrement élet; ennyit kaptam, a szeretet nem biztos, hogy segíthet rajtam. Penge vagy barátok? Az utóbbit választom - az elsőt SOHA nem fogom. Belül fáj, tagadni nem akarom, de az én életem, az az én dolgom. Úgy teszem tönkre, ahogy akarom, tanácsod akár meg is fogadhatom. Emberek járkálnak, belénk nem láthatnak. Szemet hunynak problémáink felett, a magukéval megelégednek. Egyszer te sem leszel ilyen felhőtlen, belőled lesz felelőtlen. Ha eltűnök e világról, tudni akarok a jó útról.

Keserédes az érzés, "Jól vagy?"- ugyan az a kérdés. "Jól, kösz." - a hazugság sem változik, a barátok, kik észreveszik. Rájönni volt nehéz: a nagykönyv parancsol, és kész. Értelmetlen vagy érthető? - Rájönni egy emberöltő. Csalódások és váratlan örömök; ezek alkotják az örököt. Minden gondolat egy csepp az óceánban, újra látod az elmúlásban. Tedd, amit szeretnél, magadnak hálás lehetnél. Légy büszke, törött szíved ragaszd össze!

Tehetetlenség - tudom mit jelent, más tán könnyebben felejt. Nem tudom hova nyúljak, melyik irányba induljak. Kikészít az egész, jobban elnyel az érzés. De nem adom fel, csak értenem kell. Érteni az érzéseim, megválaszolni a miértjeim. Elmarja az összes erőmet, szaporítja a kérdéseimet. Nehéz felállni, de mindent meg kell próbálni.

Balgaság elhinni, úgysem fog teljesülni. Kiegészítenél, ha velem lennél, szemembe újra életet vinnél. A gondolatba bizsergek; kezeid közt fekszek. Biztonságban mindentől, mosolyogva a szerelemtől - így sétálunk kéz a kézben, persze csak álmomban létezik mindez. Rámnéztél, ezzel boldoggá tettél. Fantáziám beindult, szám felfelé kanyarult. Amikor intettél, elpirultam, semmi nem állt az utamban. A felhőkön sétáltam, újra a szívemre hallgattam. Azt mondta: reménykedj, ő már a tiéd, csak a bátorsága fogytán, de egy nap veled lesz tán. Ilyen érzésem még nem volt, az ég végre kitisztult. Derűjén keresztül látom a csillagok táncát, ajkaidnak aranyos mosolygását. Gyönyörűen csillog a szemed ha rámnézel, édesen a földbe gyökerezel. Humorod nekem való, még nem ment el ez a hajó. Jobb befejezést nem találok, mint hogy veled maradok.

"..Mosolyt csalsz az arcra." - könnyen bukkanok rímpárokra. Alig fejezek be egy idézetet, jön a másik, egészen a lebukásik. Arra szó nincs mit érzek, újra-újra az égre nézek. Szerelmemnek nincs határ, már veszélyes státuszban jár. Kezdetleges, de végzetes. Szemezés - ebből lesz a képzelgés. Integetett, ezzel a legmagasabb felhőre tett. Nincs tériszonyom, többet kér az akaratom. Mindjárt belefullaszt a szerelem tengerébe, akarom őt az életembe. Kikészít, az agyam ellen uszít. A világ egyik szava sem fejez ki, boldog vagyok és ennyi. Nem tudom megfogalmazni - nehéz így Petőfiskedni. Rágondolok; más világban vagyok. Folyton csak mosolygok, néha fel-felsikkantok. Ez a szerelem? Végre meglelem? Vagy ő rögtön az igazi? Nem tudom megmondani.
                                                                                                 xx : Tike

Chapter3

~Végre elértem a jobb "idézeteimhez"~

Szív! Te csak vért pumpálj, szerelmet ne diktálj! Nem az a dolgod, hogy csalódást hozz a házhoz. Agy! Fogd azt az ostort, ne hagyd elszabadulni a gondot! Kellesz, nem tagadom; szeretlek, nagyon. Szeretlek, s te is, de a hercegnő sajna lehet más is. Legszebb szó tán a tehén, mert benne a te, s az én. Szívem taposod, tied kulcsát kinek adod?!

Szőke herceg, fehér ló; de lehet barna, s cabrio. Nem zavar, csak jönne már, egész énem társra vár. Szomszéd, te vagy? Mosolyom arcomra fagy. Kire várok, mondjátok? Kicsi vagyok, szívem tele, de egy hely félretéve. Gyere! Jönni mersz-e? Mekkora dugóban vagy? Mikor érsz ide; majd ha fagy?"

Ha elmész, gyere vissza, hiányod mérgét szívem issza. Gyatra álom, de tán enyém az igazi, hülye lennék téged elengedni!" - mondtam régen, s te cselekedtél a helyemben: elmentél, de vissza nem jöttél. Szíved lakatja más, a kulcsom nem nyitja már. Karnyújtásnyira tán, de mégis oly távol vagy, hiányodtól megáll az agy. Kulcsot másnak adtál, én nem számítok már. Nem baj, csak egy név kell; mondd meg: ki az a némber?!

Naiv voltam, szavadban megbíztam. Hagytam, hogy szívembe ivódj, nem kellett volna, tudom jól. Hiányod elfogadhatatlan, szememben könny a hivatlan. Könnyű játék, meglátod; tettesd, hogy nem hiányzom! Egy csitri, nem más kit kifogtál, megcsal majd, had lám! Én ott voltam, akadályt nem találtam. Kit hagy el ki? Próbálj meg elfeledni!"

Mit is írjak neked, talán az életed? Ki tudja legalább azt ismerem-e jól, te mindenben hazudozó!? Nincs senkid - hamis az állítás, tagadni felvállalás. Éjszaka sírni, elgondolkodni - másnak jó ez volna, ha önmaga lenni tudna. Próbálok egyén lenni, ezt még te sem tudod leszólni. Megmutatom, mennyit érek, érted könnyet nem ejtek. Hiányolni kár, nálad csak jobb vár.

Ich liebe dih, szavad a padláson porosodik. Tőled többé nem hallom, megkaparint a fájdalom. Elhagytál, mert azt mondták. Fájni fog, ők jól tudták. Még csak el sem búcsúztál, inkább nekik szót fogadtál. Fájdalmat okoztál, bármennyire csábítottál. Ha tudnám hol a vége, a fájdalom végre megszűnne.

Szavaim elakadva, zsebkendőim elfogyva. Bántsanak meg, hogy érezd a fájdalmat - ezt kívánom neked, nem magamnak. Tőled csak azt kaptam, pedig másra számítottam. Keserédes visszagondolni. Hány lányt fogsz még megbántani?"
                                                                             
                                                                                                  xx : Tike

Chapter2

                                                     
 ~Sziasztok! Az előző részben az első "idézeteimet" osztottam meg veletek, és visszaolvasva az összeset, amit eddig írtam, még nagyon kezdő voltam. Rövidebbet ki sem lehetne találni.... A mostaniak is gyerekesek, de addig írok, amíg a jókhoz nem érek!~
             

Szerettelek, s ha tudtad volna, szíved most tán értem dobbanna. Lélegzetem eláll, szívem a peronon vár-füttyszó, indulás, ennyi volt, az én hibám.

A mindenem voltál. Vajon rájöttél? Szívem kihagy, szavam elakad, hiányod bennem űrként megmarad.

Emléked csak egy könny a szememben, vissza többé nem nézek. Hiányod marcangolt, de az a múlt, tovább nem mélyül ez a kút.

Hiányzol? Megeshet. Lelkem többé nem repülhet. Szíved bennem űr; nem vagy, nincs többé zűr.

Egy ölelés, egy csók, érted ölök, előre szólok. Akié leszel nem menekül, hamar a kezeim közé kerül. Nehéz elhinni, hogy többé nem szólsz hozzám, nélküled őrület mind az, ami vár rám. Bedilizek, légy velem-egy élet lehet rajtad túllépnem.

Tombolok, közel a vég, bennem tűz újra nem ég. Te és én, milyen szép, kár, hogy csak egy emlék a múlt tengerén.

Ez nem Walt Disney, itt ki kell tartani. Az élet veled van a végsőkig, hátad értem tartottad idáig. Barát-így illettél, nevem mellé Dear Friend-et tettél. Fájt-e? Nem emlékszem, nehezen, de felejtettem. Barátod csókoltad, bosszúmat el nem kaptad.

Jégvarázs - bizonyítja, nincs szükségünk férfira, de szerintem jobb támaszkodni minimum egy fiúra. Nem akartad a szerelmem, elcseszted édesem! Fordult a kerék. Ki van alul?! Számodra ez rosszá fajul. Arcodért megérte, felmosónak még elmenne. Pont mint a szívem, de szerelmed nem kérem. Nincs szükségem kijátszásra, a szívem ennél is kisebb darabjaira.

                                                                                                  xx : Tike

Chapter1

                                                 
                                                               Sziasztok!

Miért tetted? Tudtad, s tán most is tudod a nevem, ki voltam, s amit annó átéltem. Kivé tettél, fogalmad sincs, még visszakapod te szemét!

Pontosan tudtad mivé lettem, szívem darabokra tépted. Darabjai még mindig érted dobognak, térdeim látványodtól összerogynak; ajkam ég csókod után, mondd csak meg; ki az a lány!?


Tintám fogy, bizalmam elvész; tied a szívem, de bárcsak észrevennéd!


"Én mondtam!"-szól agyam szívemhez míg sebem gyógyítja, szemem könny miattad marja.

                                                                                          xx : Tike