Sziasztok Drágáim!♥ Kivel mi újság? Az én világom például megingott rendesen, hála a mi Zayn Malik cukorfalatunknak... Komizni és feliartkozni éri, mindent szabad! Kézzel és lábbal enni megengedett, visszajelzéseket várok :D Puszi xoxo Tike♥
Szeretni fáj. - Igen, most csak ennyit mondok. Mert erről már eszedbe jutott valaki. Valaki, aki azt írta "Hi :)". És erről most eszedbe jut, hogy mennyire bepörögtél, de közben végül csak a leckéről dumáltatok. Eszedbe jutott valaki, aki valószínűleg soha nem lesz a tiéd, egy részed titkon mégis örökké szereti. Ha érzed, ha nem tudod, attól még így van. És minden hegyibeszéd hiába, ő akkor is eszedbe jut a szeretni fáj mondatot hallva.
A padláson porosodott idáig egy album. Tele volt képekkel, de ma megtaláltam, és, uhm... Hát, kíváncsi természet vagyok, úgyhogy megnéztem. Te meg én voltunk a képeken és hirtelen mérhetetlen düh volt, amit éreztem. Csalódott könnycseppek hullottak a mosolygó fejedre és krokodilkönnyek lettek belőlük a végén. Olyan volt lapozni, mint végiglépdelni egy penge élén. Belém mart a hiány és olyan sok módon jött ki rajtam... Végül tudod, mit csináltam? Tüzet gyújtottam. Nem, nem vetettem bele magam. Fogtam az albumot és az egészet felégettem, úgy, ahogy volt. Bár lehet nem jól döntöttem ezzel a lépéssel, de most jobb, és végre azt érzem, ez csak múlt. Igen, ez gyerekes. Igen, te érettnek gondoltál. Nem, én sosem növök fel. Nem, nem érdekelnek a rímek. Egyszerűen megnyugtatott a látvány ahogy porrá és hamuvá vált a vigyorgó fejed és az én régi mosolyom. Elmosta a könnyeimet, hogy egyszer az életben, még ha fél darabban is, de én maradok talpon.
~Zayn Malik kilépésének emlékére~
Leléceltél, pedig nagyon sokan szerettünk. Most elmondhatatlanul fáj; mégis mit tegyünk? Jaj, persze, engedjünk el, de ha az olyan könnyű lenne! Olyan sok szép emléket hagytál hátra nekünk, hogy lépten-nyomon te jutsz az eszembe! Nem tudok a posztereimre nézni könnyezés nélkül, mert nélküled nem az igazi. Ha te nem vagy ott, akkor ez nem az, amit eddig tudtunk szeretni. Hol lesznek azok a magas hangok amiktől koncerten nem marad szárazon szem és csukva száj? Úgy tűntél el, mint akinek muszáj. Nem tudok belegondolni, hogy nélküled milyen. Őszintén, nem is akarok, mert félek tőle valahol mélyen. Megijeszt, hogy nem lesz ott a hallgatag, szégyenlős fiú egy interjú közben sem, hogy nem látom újra és újra azt a halálian cuki vigyort. Hogy mondhatni már csak a telefonomban élsz, az az egyik laza kínok kínja. Az emberek szemében nem volt hozzád hasonló, és már az eredeti sem lesz a színpadon, miattad kiásva összvissz 3000 ember sírja. Szégyen és gyalázat, mégis a szívünkben őrizzük az emlékeket és ott honol a remény. Ha visszatérsz az jobb lesz, mint holmi ötöslottós nyeremény!
Mintha részeg lennék, de nem vagyok. Csak te a közelemben vagy és így én "bevadulok". Mint aki felöntött a garatra, olyan a memóriám hirtelen. Így van akkor is, ha hihetetlen. Arcomra egy mosolyt erőltetek hogy ne tátsam el a számat. A szemeid irányomba lesnek, mire elkapom a tekintetem, ha nem is engem nézel, és nem érzem a lábaimat. Mintha néha már fájna veled flörtölni, épp ezért folytatom. Beharapom az ajkam mire elnyílt szájjal bámulsz. A fejed ugyan nem felém néz, de látom a szemed és többen mondják, hogy gyorsan szuszogsz. Nevetni kezdek jó hangosan, a hangom betölti a teret. Csak nézem, ahogy a két szép szemed velem együtt nevet. A tanár az asztalodra csap, mondván előre kéne fordulnod és te frászt kapsz, mire ismét őszinte kacaj tör fel belőlem. A többiek már félig lógnak a székről a röhögéstől, de folytathatják is felőlem. Már tátognál valamit amikor megszólal a mindent félbe szakító csengő és én felpattanok a helyemről. Ez ugye részedről is csak játék és nem csak az én részemről?
Egész éjjel éberen bámultam a plafont. Még most is meg tudnám mutatni, hogy hol az eddig nézett pont. Annyi ember miatt, hogy felsorolni sem tudnám. De te is köztük vagy, úgy ám! Mert eddig hitegettek, hazudtak és zsaroltak, most mégis a barátaim és már nem bízok bennük. Hiszem azt, hogy nem kellett volna ilyen messzire menniük. A lány a magazin címlapjáról épp arról panaszkodik, hogy túl sok firkász veszi körül. Ezen én már csak röhögni tudok, hisz valószínűleg épp nekik örül. Én is így tettem régen, csak fordítva; boldog lányt játszottam miközben összetörni készültem. De régen volt, ma már nem. Nem hiszem, hogy megváltoztatok. Egyszerűen csak befogadni próbáltok. Beérem ezzel is, nélkületek is, mosoly mi arcomon honol és fintor, bizony az! De a befogadás és változás, meg a mosoly és a kapzsiság nem ugyanaz.....
Szeretni fáj. - Igen, most csak ennyit mondok. Mert erről már eszedbe jutott valaki. Valaki, aki azt írta "Hi :)". És erről most eszedbe jut, hogy mennyire bepörögtél, de közben végül csak a leckéről dumáltatok. Eszedbe jutott valaki, aki valószínűleg soha nem lesz a tiéd, egy részed titkon mégis örökké szereti. Ha érzed, ha nem tudod, attól még így van. És minden hegyibeszéd hiába, ő akkor is eszedbe jut a szeretni fáj mondatot hallva.
A padláson porosodott idáig egy album. Tele volt képekkel, de ma megtaláltam, és, uhm... Hát, kíváncsi természet vagyok, úgyhogy megnéztem. Te meg én voltunk a képeken és hirtelen mérhetetlen düh volt, amit éreztem. Csalódott könnycseppek hullottak a mosolygó fejedre és krokodilkönnyek lettek belőlük a végén. Olyan volt lapozni, mint végiglépdelni egy penge élén. Belém mart a hiány és olyan sok módon jött ki rajtam... Végül tudod, mit csináltam? Tüzet gyújtottam. Nem, nem vetettem bele magam. Fogtam az albumot és az egészet felégettem, úgy, ahogy volt. Bár lehet nem jól döntöttem ezzel a lépéssel, de most jobb, és végre azt érzem, ez csak múlt. Igen, ez gyerekes. Igen, te érettnek gondoltál. Nem, én sosem növök fel. Nem, nem érdekelnek a rímek. Egyszerűen megnyugtatott a látvány ahogy porrá és hamuvá vált a vigyorgó fejed és az én régi mosolyom. Elmosta a könnyeimet, hogy egyszer az életben, még ha fél darabban is, de én maradok talpon.
~Zayn Malik kilépésének emlékére~
Leléceltél, pedig nagyon sokan szerettünk. Most elmondhatatlanul fáj; mégis mit tegyünk? Jaj, persze, engedjünk el, de ha az olyan könnyű lenne! Olyan sok szép emléket hagytál hátra nekünk, hogy lépten-nyomon te jutsz az eszembe! Nem tudok a posztereimre nézni könnyezés nélkül, mert nélküled nem az igazi. Ha te nem vagy ott, akkor ez nem az, amit eddig tudtunk szeretni. Hol lesznek azok a magas hangok amiktől koncerten nem marad szárazon szem és csukva száj? Úgy tűntél el, mint akinek muszáj. Nem tudok belegondolni, hogy nélküled milyen. Őszintén, nem is akarok, mert félek tőle valahol mélyen. Megijeszt, hogy nem lesz ott a hallgatag, szégyenlős fiú egy interjú közben sem, hogy nem látom újra és újra azt a halálian cuki vigyort. Hogy mondhatni már csak a telefonomban élsz, az az egyik laza kínok kínja. Az emberek szemében nem volt hozzád hasonló, és már az eredeti sem lesz a színpadon, miattad kiásva összvissz 3000 ember sírja. Szégyen és gyalázat, mégis a szívünkben őrizzük az emlékeket és ott honol a remény. Ha visszatérsz az jobb lesz, mint holmi ötöslottós nyeremény!
Mintha részeg lennék, de nem vagyok. Csak te a közelemben vagy és így én "bevadulok". Mint aki felöntött a garatra, olyan a memóriám hirtelen. Így van akkor is, ha hihetetlen. Arcomra egy mosolyt erőltetek hogy ne tátsam el a számat. A szemeid irányomba lesnek, mire elkapom a tekintetem, ha nem is engem nézel, és nem érzem a lábaimat. Mintha néha már fájna veled flörtölni, épp ezért folytatom. Beharapom az ajkam mire elnyílt szájjal bámulsz. A fejed ugyan nem felém néz, de látom a szemed és többen mondják, hogy gyorsan szuszogsz. Nevetni kezdek jó hangosan, a hangom betölti a teret. Csak nézem, ahogy a két szép szemed velem együtt nevet. A tanár az asztalodra csap, mondván előre kéne fordulnod és te frászt kapsz, mire ismét őszinte kacaj tör fel belőlem. A többiek már félig lógnak a székről a röhögéstől, de folytathatják is felőlem. Már tátognál valamit amikor megszólal a mindent félbe szakító csengő és én felpattanok a helyemről. Ez ugye részedről is csak játék és nem csak az én részemről?
Egész éjjel éberen bámultam a plafont. Még most is meg tudnám mutatni, hogy hol az eddig nézett pont. Annyi ember miatt, hogy felsorolni sem tudnám. De te is köztük vagy, úgy ám! Mert eddig hitegettek, hazudtak és zsaroltak, most mégis a barátaim és már nem bízok bennük. Hiszem azt, hogy nem kellett volna ilyen messzire menniük. A lány a magazin címlapjáról épp arról panaszkodik, hogy túl sok firkász veszi körül. Ezen én már csak röhögni tudok, hisz valószínűleg épp nekik örül. Én is így tettem régen, csak fordítva; boldog lányt játszottam miközben összetörni készültem. De régen volt, ma már nem. Nem hiszem, hogy megváltoztatok. Egyszerűen csak befogadni próbáltok. Beérem ezzel is, nélkületek is, mosoly mi arcomon honol és fintor, bizony az! De a befogadás és változás, meg a mosoly és a kapzsiság nem ugyanaz.....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése