Nélküled

Nélküled

Annyira szerettem az ölelésedbe bújni és érezni az illatod
Jönni és menni együtt, de csak amikor akarod
Néha egyetlen pillantásért kétségbeesetten szuggerállak
Aztán állandóan rájövök, hogy mindig őrá nézel, ezért hiába utállak
Pedig ő pont olyan, mint én
Igaz, ő közismertebb, ez tény
Amikor megöleled...
Mikor vigyorogva hívod úgy, szerelmed...
Mintha tüskék karcolgatnák a tüdőm
Nem tudom, lehet, csak viccelődsz
Mégis mindig kicsit elveszek a világban, ha más csüng rajtad
Visszaemlékszek a közös percekre, de tudom, mind kitörölte már az agyad
Neked soha nem voltam senki sem, csak egy játék
Elővettél, ledobtál az út szélére elveszni, mint a fejemből az összes vegyérték
Annyiszor játszottuk már el ezt, hogy rá kellett volna unnom
Akkor mégis miért kell minden éjszaka veled álmodnom?
Ma azt pusmogta egész nap egy hang a fejemben, hogy nélküled is talpon vagyok
Hogy erős nő vagyok, vagy inkább csak leszek, és nélküled is kinyílnak a virágok
Aztán látlak magam előtt, újra érzem a karjaid
Átfutnak a fejemen reménykeltő szavaid
Ha ennyire senki voltam, akkor miért hívtál úgy, ahogy?
Ha ilyen mélyre süllyedtünk mindketten, akkor kettőnket húzza ugyanaz a horgony
Úgy von be az illatod, mint a takaróm a hideg télben
Úgy húz le a csalódottság minden nap, mint egy sikoly az éjszaka sötétjében
Nélküled mintha hiányozna a fél testem, nehéz gondolkodni
Ha ennyire jövőtlenül senkik voltunk, akkor miért nem tudlak elengedni?

Chapter19

Sziasztok! Most egy "idézettel" kevesebbet hoztam, mert nagyon ki szerettem volna már tenni ezt a bejegyzést, de semmi sem jutott eszembe. Bocsánat, szeri van♥

Egy átlagos lány vagyok, egy normális élettel megáldott hülye bloggerina. Viszont valamitől kusza az életem, aminek levét úgyis a szívem issza. Másnak ez nem adott, nem dörömböl tőle úgy a szíve, mint valakinek az apja részegen mikor a kifele nyíló ajtót befele nyitja hazaérve. Nekik nem vagy te, akiről szentül hiszik, hogy csak a barátjuk, mégis egyszer azon kapnák magukat, hogy rólad álmodnak, és egy vita után összedőlt az egész világuk, mert hiányzik valami, méghozzá te. Más nem érezheti azt, hogy lesüllyedt a Marianna-ároknál is mélyebbre, mert egy rossz szót szólt. Ők nem gondolhatják azt minden beszélgetéssel töltött perc után, hogy ez túl jó az igazsághoz, szóval mindjárt az lesz, hogy ennyi volt. Ők nem félnek egy négyszavas üzeneted után attól, hogy soha többet nem írsz. Érzem, nincs olyan, hogy láttad, hogy írtam, és örömödben sírsz. Én már nem értem, hogy miért pont én és pont te... Látom ahogy azt mondod: "Ez szeret engem én meg havernak hittem! Hogy lehettem ilyen hülye...?!"

A dallam füles okozta lágy csengése a fülemben nem nyomja el mély, rekedtes hangod az agyam mélyén. Újra hallom az összes szót, amit a fejemhez vágtál nem is olyan rég. Ahogy ülünk és hirtelen cizellált káromlás szalad ki ajkaid közül... Ijedten kapom rád zöld szemeim és látom, semmi bajod nincs, ez csak azt jelzi, lelked mennyire örül. Amikor beszélgetést kezdeményeznék, te elutasítasz mindent, amit mondok. A világon rajtam kívül nincsenek ilyen bolondok. Elveszek a mélabú tengerén, és rosszul vagyok a hullámoktól. Mégis mit várhatok tőled, amikor még nem adtál példát a jóról? Mintha minden nap más lennél, és elveszett volna az, akit ismertem. Tagadom a féltékenységem, én sem tudom, minek, de egyszerűen azzal állsz szóba helyettem, kit egész életemben gyűlöltem.

Vajon tényleg így van rendjén? Mindent félvállról kell venni a haragot lenyelvén? Most komolyan, mire jó ez? Rossz, hogy nem elég amennyire bármely szavam kifejez. Vagyis kifejez, csak mások nem néznek a mondatok mögé. A sorok közt olvasva rájönnének mindenre, mi fantáziájukba ékelődött és kíváncsiság társult mellé. Nem keresik a viccben az igazat, és nem figyelik az iróniát. Ez nálam hosszú idő után megtöri a harmóniát. Mint akik nem is ismerik a szavak jelentését, csak nemtörődömül dobálóznak velük. Aztán meg még csodálkoznak, ha nem állok minden másodpercben mellettük.

Valaki egyszer azt mondta nekem, hogy ameddig nem vagy híresség, addig csak egy porszemmel érsz fel. Ezt meg kell cáfolnom, mert lehet neki ennyit sem érek, de vannak, akik szeretnek, és nem csak mint egy porszemet. Legalábbis remélem... Remélem van vagy lesz olyan személy, aki olyan dallamosnak találja majd a hangom, mint a Beethoven írta Örömódát, és akire olyan hatással vagyok, avagy leszek, mint a kedvenc dalai; bármikor könnyek gyűlnének a szemeibe vagy mosolyt csalnék az arcára. Valaki, aki tagadhatatlanul többre tart, mint egynek a hétmilliárdból. Akinek még csak látszólag sem vagyok porszem....

                                                                                                                          xx Tike

Chapter18

Sziasztok Drágáim!!♥ Új rész, és bocsi a lecseszésért..♥ Feliratkozni nagyon is éri, komik jöhetnek!! xoxo Tike

A barátok jönnek és mennek, mint az óceán hullámzása... De azok a retardált osztálytársaid a fejeden csüngnek és esküsznek, nem hasonlítanak ebben polipra! Meg amikor elkezdenek böködni hogy szórakozzanak. Komolyan, lassan elküldöm valamelyiket Rákúrnak! És kérlek, hadd ne beszéljek az ötleteikről, mert azok olyan ritka módon fejre ejtettek és agyalágyultak, mint egy hal az óceánban aki még nem kellett kajaként egy cápának! De őket pont ilyen verekedősen, pénzőrülten és hülyén szeretem a Jupiterig és vissza. Öt nap anélkül hogy beszélnék velük és mehetnék a sárga házba...

De szeretem ha összebeszélnek a hátam mögött. Jó kis dolog ez, már csak röhögök. Mikor valaki véletlenül elárulja magát, az úgy felidegesít! Még ha tud is valamiről, az nem azért van, mert ő az aki váratlanul felvilágosít! Ha valamivel megbíznak, akkor legalább tartsd magadban! Nem ezért éjszakáztam türelmetlenül és idegesen egész hajnalban! Főleg akkor ne mondj nekem semmit, ha velem kapcsolatos. Nem nyugtat már meg a What Are You Waiting For! Mintha szándékosan rontanál el mindent. Mint aki nem velem örül, hanem elszakít tőlem mindent és mindenkit aki neked egyszer kellhet. Kezdem azt érezni, hogy már nem a barátnőm vagy, hanem ellenség. Mégis azzal jössz, hogy álmodban elhidegültem tőled, és ez volt a legnagyobb rémség. Megesik rajtad a szívem és rájövök, hogy szeretlek. De hidd el, itt már csak én nem hitegetlek. Miért változtál meg hirtelen és ennyire? Soha nem lepleztél le meglepetést, de most egyszerűen szándékosan adod a fejed erre. Hova tűnt az a lány, akit megismertem? Vagy nem is ismertem és most eltűnt, jöttél te és a helyébe lépsz, mert szeretem?

Tudom, hogy soha nem lennél az enyém, de az álmaimban élvezem ahogy érzelemmel telve csókolsz, mégis hetykén. Az érintésedtől megzavarodik a pulzusom és a mellkasom gyorsan emelkedik fel-alá. Az jár a fejemben: "Vajon mit szólna, ha tudná?". Nem érdekel hogy más nő nemű lényt akarsz, sőt, tanácsot adok csajozáshoz. A képébe mosolygok mert a te örömöd elég az én boldogságomhoz. Bele sem akarok gondolni hogy egyszer úgy nézel rám, ahogy rá. Fáj anélkül is, nem kell ez hozzá. Egyre jobban érzem, hogy kezdek süllyedni. Amíg te hálásan mosolyogsz az én elemem a merülést egyre csak pittyegve jelzi. Mintha csak jó haverom lennél mégis olyan más érzés, mint bármi eddig. Nyomasztó mégis feldob a fellegekig. Letaszít, mert fáj, hogy nem én vagyok ott melletted. Mégis megemel, mert boldogságtól csillogó szemed és bárgyú mosolyod mindent elfedtet.

Én vagyok az a könyv, amit mindig nyitogattál. De én vagyok az is, amelyiket soha nem olvastál. Azt érezted, hogy a kezdőbetűk egyenlőek az egésszel. Mégis miért hiszed, hogy ez a könyv nem lehet mással tele, csak hegyibeszéddel? Mintha szerinted az első sor nélkül át tudnád élni az utolsót. Olyan rossz, hogy azt gondolod, csak én lehetek szerencsétlen, csak én önthetem ki a sót. Mint aki életében betűfóbiás volt, úgy bánsz velem, sőt másokkal is. Csak a remény honol már, hogy egyszer beleolvasol az én könyvembe, mégis...

Nem nézek körbe, mert az érzések megvakítanak. Nem látnék semmit a könnyektől, bármennyire is beszélném be magamnak. A pillangók ott köröznek a gyomromban és a kezeim remegnek, mint a nyárfalevél. Ha azt mondanám, nem értem ezt az egészet, te hinnél? Mintha véget nem érne ez az egész, de az sem érthető, hogy mi ez. Lassan terjed és percről percre jobban mérgez. Mintha a hajlam uralna hogy engedjek neki, miközben küzdök ellene minden erőmmel. Mintha elérné célját; a világ négy pontjára dob miután felnégyel. Végül mégis a tükörbe nézek, amolyan hátha feeling... Csak vörös, bedagadt szemek villannak fel, mintha egy senki lenne aki a tükör előtt virít. Mintha kúsznék, de nem tudom, hol és miért. Mintha nem lenne segítség, és ha volna is, akkor mégis kiért? Mint egy madárijesztő, úgy nézhetek ki nagyjából ezek után. Te meg valószínűleg hülyének nézel ezeket olvasván... Nem lep meg... Nem is ismerem ezt a valamit, mégis a testem ledermed. Az agyam nem áll le, csak cikáznak a gondolatok, mégis olyan üres. Ha rájönnék egyszer, hogy mi ez és mégis mire képes...

                                                                                                                              xx ♥Tike

Kötelező!! Most tényleg kötelező!! :3 ♥

Drágáim, van egy lány, akit egy közös ismerősünkön keresztül ismertem meg mivel mindeketten blogolunk és ajánlottak minket egymásnak, és bár személyesen még nem találkoztunk, azért nagy mértékben támogatjuk egymást.♥ :3 Úgy érzem én lettem a blogjának a legnyagyobb rajongója és egy fantasztikus történetet ír, ami megérdemli, hogy minél többen megismerjék! Lina Ly blogjáról beszélek, a Locked Ot Of Heaven-ről (link mégegyszer: http://thestoryofourlife99.blogspot.com ). A főszereplő Dora és inkább semmit nem mondok róla, mert begabalyodnék, annyira eseménydús ez a fantasztikus történet, és szinte minden mondatom spoiler lenne! Hatalmas élmény elolvasni az eddigi fejezeteket, és tényleg azt mondom, hogy még a fanfiction-mániásoknak is nagyon fog tetszeni attól függetlenül, hogy nincs benne híresség, meg azoknak is, akik nem olvasnak blogokat!♥ Szerintem simán lehet hogy lehagy engem, bár ő ezzel nem ért egyet...de! Ezt csak úgy derítheted ki, ha elolvasod a blogját!☻Mindketten alig várjuk a véleményeket a Locked out of Heaven-nel kapcsolatban, és örülnék ha néha hagynátok egy kis nyomot magatok után nálam!♥☻Spread the word, Drágáim, reklámozni ezt a csodát és jó olvasást hozzá!☻♥

Ui.: Bár nem szoktam parancsolgatni, főleg nem nektek, de most azt mondom, hogy KÖTELEZŐ legalább beleolvasni, muszáj! Lehetetlen kihagyni, és mindenki, aki engem szeret vagy ennek a blognak a fanja, annak el kell olvasnia! Meg annak is, aki tiszta szívből gyűlöl engem. Mindenkinek! Miért vagy még mindig itt? Nyomás a Locked out of Heaven-t olvasni!!☻♥♥

                                                                                    xoxo♥: Tike

Chapter17

Ma nem megyek sehová, ki sem kelek az ágyamból. Aludni akarok, nem egy Real Life feliarítú táblát tartani, hisz boldogan térhetnék vissza Álomvilágból. Fáj minden gondolat, de már nincsenek könnyeim. Majd jobb lesz, mármint ezt szokták mondani. Mintha annyira unnám magam, mint még soha. Mi a franc van velem ma? Egyszerűen mindentől összeszorul a gyomrom, és közben mégsem. Mintha túl érzékeny lennék, de érzéketlen. Ellentétes mondatok és cselekedetek... Mintha megrémisztene eme tudat, mégsem rendítene meg. Olyan zavaros, és késztet, hogy kíváncsi legyek, de nem érdekel. Idegesít és megnyugtat egyszerre, mint egy érzés, ami beküld a sárga házba és mégis azt mondja, kerüljem el. Mi ez, és miért pont én? Vajon ezek után mi jöhet még? Mi váltja ki, a fenébe is?! Félek ettől érzéstől, de szeretem valahol mélyen csakazért is...

Nem mondj semmit, főleg ne azt, amire gondolsz! Nem igaz, nem szeretlek - mégis kit majmolsz? Szerelmeslevél a padomon? Persze, hogy tőled, rögtön tudom! Több, mint egy évig nem láttál és a találkozás után többen mondták, hogy bámultál. Csak azt tudnám, hova gondoltál! Miért mondtad, hogy már nem szeretsz? Mert ha mégis bámulsz, akkor valószínűleg csak hitegetsz... De akkor Ő vajon tudja, hogy "szereted"? Mert szerintem XY-t is csak magadnak bebeszéled. Nekem sose tetszettél, értsd már meg! Nem is fogsz, és neked fáj ha hat év után sem fogod fel.

Miért ő tetszik neked? Miért ecseteled nekem úgy, mintha ő lenne az életed? Azt érzem, már nem tetszel és hogy lehetünk megint csak barátok. Aztán róla fecsegsz, meg hogy biztosan gyűlöl téged, és én robbanok. Miért ő, amikor nála jobb lányok vesznek körül téged naphosszat? Amit nem szeretsz, azt érte, de miért teszel olyat? Önmagadért szeressen és ne azért, akivé miatta válsz, és nem te vagy valójában! Azért epekedjen érted amekkora tapló vagy, és nem mert átformálódsz az ő képére férfiban! Ez nem te vagy és fáj, hogy olyan akarsz lenni, mint ő. Megállás nélkül az jár a fejemben, hogy hogyan lehetsz ilyen és mekkora egy bunkó ez a nő!

Felmenni a legmagasabb helyre, úgy tíz méter magasra a településen és szétnézni. Pfú, azt aztán nagyon tudom szeretni. Lekiabálni valamit eltorzított hangon és bömböltetni a zenét. Csak röhögök mikor elkapom valaki értetlen és engem nem látó tekintetét. Mikor a nótához és népdalokhoz szokott településen elkezdesz dubstep zenéket hallgatni és ettől mindenki sokkos állapotban van. Számomra garantált a röhögésroham. Szeretem szívatni a népet, és a tudat, hogy senki nem jön utánam... Bárcsak örökké tartana, az az egyik legnagyobb vágyam. Nincs térerő így nem zavarhat senki őrült telefonon. Bárcsak felfedeztem volna előbb, azt kívánom!

"Nem mehetsz, mert túl ilyen meg olyan vagy! Nem érdekel, kivel mennél, majd akkor mehetsz, ha piros hó fagy!" Jaj, hogyne! Tudod, hogy ezzel mennyire mész az idegeimre? Amikor már végre boldog vagyok hirtelen jössz ezzel a kifogással. Tisztában vagy vele, hogy ez valószínűleg nem ilyen sűrűn történik meg mással? Hogyne, hogy téged más nem érdekel... Csak éppen néha már én sem érdekellek, és már nem értelek, bármilyen nehezen is higgyem el! Minden álmomat a földbe tiportad idáig és már a lehetőségeket is kezded... Fáj a tudat, hogy talán ha tudnál róla, akkor tőlem az írást is elvennéd. Ez már mélyen belém ivódott és nem tudok normális lenni nélküle. A gondolattól megfordul a fejemben, hogy vajon egymást akkor most gyűlöljük-e?

Chapter16

Sziasztok Drágáim!♥ Kivel mi újság? Az én világom például megingott rendesen, hála a mi Zayn Malik cukorfalatunknak... Komizni és feliartkozni éri, mindent szabad! Kézzel és lábbal enni megengedett, visszajelzéseket várok :D Puszi xoxo Tike♥ 

Szeretni fáj. - Igen, most csak ennyit mondok. Mert erről már eszedbe jutott valaki. Valaki, aki azt írta "Hi :)". És erről most eszedbe jut, hogy mennyire bepörögtél, de közben végül csak a leckéről dumáltatok. Eszedbe jutott valaki, aki valószínűleg soha nem lesz a tiéd, egy részed titkon mégis örökké szereti. Ha érzed, ha nem tudod, attól még így van. És minden hegyibeszéd hiába, ő akkor is eszedbe jut a szeretni fáj mondatot hallva.

A padláson porosodott idáig egy album. Tele volt képekkel, de ma megtaláltam, és, uhm... Hát, kíváncsi természet vagyok, úgyhogy megnéztem. Te meg én voltunk a képeken és hirtelen mérhetetlen düh volt, amit éreztem. Csalódott könnycseppek hullottak a mosolygó fejedre és krokodilkönnyek lettek belőlük a végén. Olyan volt lapozni, mint végiglépdelni egy penge élén. Belém mart a hiány és olyan sok módon jött ki rajtam... Végül tudod, mit csináltam? Tüzet gyújtottam. Nem, nem vetettem bele magam. Fogtam az albumot és az egészet felégettem, úgy, ahogy volt. Bár lehet nem jól döntöttem ezzel a lépéssel, de most jobb, és végre azt érzem, ez csak múlt. Igen, ez gyerekes. Igen, te érettnek gondoltál. Nem, én sosem növök fel. Nem, nem érdekelnek a rímek. Egyszerűen megnyugtatott a látvány ahogy porrá és hamuvá vált a vigyorgó fejed és az én régi mosolyom. Elmosta a könnyeimet, hogy egyszer az életben, még ha fél darabban is, de én maradok talpon.

~Zayn Malik kilépésének emlékére~
Leléceltél, pedig nagyon sokan szerettünk. Most elmondhatatlanul fáj; mégis mit tegyünk? Jaj, persze, engedjünk el, de ha az olyan könnyű lenne! Olyan sok szép emléket hagytál hátra nekünk, hogy lépten-nyomon te jutsz az eszembe! Nem tudok a posztereimre nézni könnyezés nélkül, mert nélküled nem az igazi. Ha te nem vagy ott, akkor ez nem az, amit eddig tudtunk szeretni. Hol lesznek azok a magas hangok amiktől koncerten nem marad szárazon szem és csukva száj? Úgy tűntél el, mint akinek muszáj. Nem tudok belegondolni, hogy nélküled milyen. Őszintén, nem is akarok, mert félek tőle valahol mélyen. Megijeszt, hogy nem lesz ott a hallgatag, szégyenlős fiú egy interjú közben sem, hogy nem látom újra és újra azt a halálian cuki vigyort. Hogy mondhatni már csak a telefonomban élsz, az az egyik laza kínok kínja. Az emberek szemében nem volt hozzád hasonló, és már az eredeti sem lesz a színpadon, miattad kiásva összvissz 3000 ember sírja. Szégyen és gyalázat, mégis a szívünkben őrizzük az emlékeket és ott honol a remény. Ha visszatérsz az jobb lesz, mint holmi ötöslottós nyeremény!

Mintha részeg lennék, de nem vagyok. Csak te a közelemben vagy és így én "bevadulok". Mint aki felöntött a garatra, olyan a memóriám hirtelen. Így van akkor is, ha hihetetlen. Arcomra egy mosolyt erőltetek hogy ne tátsam el a számat. A szemeid irányomba lesnek, mire elkapom a tekintetem, ha nem is engem nézel, és nem érzem a lábaimat. Mintha néha már fájna veled flörtölni, épp ezért folytatom. Beharapom az ajkam mire elnyílt szájjal bámulsz. A fejed ugyan nem felém néz, de látom a szemed és többen mondják, hogy gyorsan szuszogsz. Nevetni kezdek jó hangosan, a hangom betölti a teret. Csak nézem, ahogy a két szép szemed velem együtt nevet. A tanár az asztalodra csap, mondván előre kéne fordulnod és te frászt kapsz, mire ismét őszinte kacaj tör fel belőlem. A többiek már félig lógnak a székről a röhögéstől, de folytathatják is felőlem. Már tátognál valamit amikor megszólal a mindent félbe szakító csengő és én felpattanok a helyemről. Ez ugye részedről is csak játék és nem csak az én részemről?

Egész éjjel éberen bámultam a plafont. Még most is meg tudnám mutatni, hogy hol az eddig nézett pont. Annyi ember miatt, hogy felsorolni sem tudnám. De te is köztük vagy, úgy ám! Mert eddig hitegettek, hazudtak és zsaroltak, most mégis a barátaim és már nem bízok bennük. Hiszem azt, hogy nem kellett volna ilyen messzire menniük. A lány a magazin címlapjáról épp arról panaszkodik, hogy túl sok firkász veszi körül. Ezen én már csak röhögni tudok, hisz valószínűleg épp nekik örül. Én is így tettem régen, csak fordítva; boldog lányt játszottam miközben összetörni készültem. De régen volt, ma már nem. Nem hiszem, hogy megváltoztatok. Egyszerűen csak befogadni próbáltok. Beérem ezzel is, nélkületek is, mosoly mi arcomon honol és fintor, bizony az! De a befogadás és változás, meg a mosoly és a kapzsiság nem ugyanaz.....

Chapter15

Az utolsó cigarettát forgatom az ujjaim közt remegő kezekkel. Mikor számoljak le a legvégső lélegzetemmel? Rémisztő gondolatokkal a fejemben, az idő gyorsan múlik felettem. A fájdalom mégis megtalálja a módját az elidőzésnek, én viszont nem ismerem a kulcsát az elküldésének. A csúcson kell maradnom, hogy ne emlékezzek arra, hogy mit akarok elfeledni. Az egész kezd túlságosan ironikus lenni.... Ha személyiségről beszélünk, nos, ők tökéletesek voltak. A szívverésük egyazon, de az enyém nem része a ritmusnak. Mikor hazaérek már nincs menekvés, az agyvizemnek kell a lehűtés. Elég volt a baromságból! Le kell mondanom saját magamról? Mi jó származik belőle? Nem tudom a magasban tartani magam örökre! Egyszer ugranom kell, de remélem nem ma. Vajon mikor jön el életem utolsó, hatalmas ugrása? (nem cigizek, csak jött a sulinkba egy író, aki felolvasta egy cigarettáról szóló versét, és muszáj volt ezt megírnom :$)

Tarts meg, ne engedj, hidd el, nem bírnám! Ugye megtartasz; s mégis minek az árán? Megadom, csak ne hagyj menni. Ugye nem kell tovább könyörögni? Kérlek, ölelj magadhoz, és ne kérdezd, hogy mi bánt, csak szoríts karjaid közt míg világ a világ! Vagy, ha addig nem is, akkor csak ameddig megtanullak elengedni. Hidd el, nem könnyű erről beszélni! Neked egyszerű félvállról venni, bár ezt sosem fogom megérteni.... Ha igaz volt, amink volt, akkor hogy lehetsz jól? Mert én nem vagyok toppon... De a végén persze mindig én maradok hoppon....

Csak a szíved egy apró darabkájában kérnék egy csöppnyi helyet. Miért kell ezért leszedni a fejemet? Bolond ez az egész társaság... Most jön az, hogy "Te beszélsz, mikor mit mondasz, mind balgaság?!" Nem én mondtam idáig, hogy engedj a szívedbe! Ne engem hibáztass, ha más avatkozott az életembe! Nekem rosszabb, mint neked, csak úgy mellékesen.... Tudom, most azt mondod "És engem ez hol érintsen?!". Oké, értelek én, nem vagyok olyan, mint ti. Azt is tudom, hogy a végén valószínűleg ti fogtok nevetni... Látom magam előtt, ahogy röhögve olvassátok ezt a drágalátos haverjaiddal.... Mégis mihez kezdjek így magammal? Csak a számat húzgálom, fintorgok, mint egy hülye... De te annak képzelsz, szóval nem megyek sokra vele....

Az ágyon lustulva rád gondolok és mosoly kúszik az arcomra. Valószínűleg miattad ébredek vigyorogva. Párszor a lábamra ugrottál a lépcső korlátjáról a suli folyosóján... Vajon direkt volt mind, vagy a taposásomra te sem számítottál? Eh, már megint itt tartok... Miért mindig rólad írok? Kivonszolnád magad a fejemből? Csak egy kicsit többet kérnék a saját teremből. Persze, Tike, ne akard a lehetetlent... A fejemben leszel úgyis míg valaki más nem veszi át az elmémben a kéretlen helyet.

Úgy örülök, hogy megismertelek, te lány! Szerintem jó barátok leszünk, az ismerőseinknek pedig nem tudom eléggé kifejezni a hálám! Jaj, mintha már száz éve ismernélek...  Annyi közös van bennünk, amennyit mások nem is remélnek. Igen, te, aki most ezt olvasod! Hozzád szól, jól gondolod. Alig várom, hogy találkozzunk! Addig is majd biztosan jókat dumálunk. Pfú, de lelkes lettem hirtelen! Berágtam rád, mert...én sem tudom, hihetetlen! Egyszerűen annyira találkoznék már veled, hogy bedühödök a gondolattól... De nem rád vagyok mérges, ami az életemben egy fordulópont. Végre egyszer nem a személy dühít fel, hanem....hanem az, hogy te is szívesen találkoznál-e velem?


                                                                             Sorry, hogy nem volt rész....  xoxo Tike