Visszahozni semmit nem lehet, az emlék mivé mindez lett. A fájdalom csak rossz rémkép - boldog is voltál, rémlik még?! A színek mögé, falak közé rejtőzöl, minden rosszban elidőzöl. Jobb is lehetne, annyit sírni nem kéne. Tedd el a haragot míg a rímeket faragod/olvasod! Innen indulj s mindig kitarts, "gonoszoknak": "Kifelé! Mars!". Nehéz írni, szívem kiönteni, mégis megpróbálom, hisz ez az álmom. Diáklélek, bohémság-ez az egész hazugság. Az vagy, aki lenni akarsz. Másra miért hallgatsz?! Ennyi lenne a tanácsom. A többit már rád bízom.
Szavakba nem önthető érzés-ez a szerelem, nem kérdés. Mikor látom, megcsillannak a fények, többé nem idegen környezetben élek. Vele van az otthonom, tovább várni nem akarom. Szemében ragyognak a csillagok, karjai közt nyugalmat találok. Eláll a szavam ha megpillantom, mintha szálka akadna a tokomon. Lefagyok, a földbe gyökerezek, másra nem is nézek. Fullaszt a közelsége, belekezdek a bizsergésbe. Megszűnik a környezet, csak ő, én és az élet. Nehéz magam kifejezni, mint szénában tűt keresni.
Ha a közelemben van, megreng a föld, minden csendben néma alakot ölt. Lúdbőrözik a hátam, hozzá hasonlót nem láttam. Kattog a klaviatúra, kezem gyorsan mozog rajta. A szerelem óvatosan bekerít, tervezheted Cupido a sírt! Ha mással lesz a zsepi kell, amikor nézésemre nem felel. Nem látok a jövőbe, de megnézném, velem lesz-e? Ha elmegy mellettem mosolygós az alakja, felfelé mutat mindkettőnk szája. Nem ismerem teljesen, de epekedek keservesen. Kezdeményezni nem fogok, mégis közös jövőt akarok. Rágondolok, máris olvadok. Vajon ő gondol rám? Mit pötyög a tasztatúrán? Elakad a légzésem, az övé is, úgy nézem. Melyik szóhoz kéne nyúlni? Úgysem tudna kifejezni. Lefegyverző az érzés, a halálom lesz, nem kérdés. Látom magunkat, rámnézve megnyugtat. Pillantása tüzet éget, elűz minden emléket.Ha hozzámér, megszűnik a világ, a szívem ütemtelenül kalapál. Nem éreztem még ehhez foghatót, valaki adjon egy nyugtatót.
Félek beszélni; nem akarok egyedül maradni. Felemészt az igazság, nem megy a hazugság. Ha megszólalok, ennyi, egy jó barát készül elveszni. Magával ránt többet, minden szavat fájdalom követ. Lelkiismeretem megmutatja: létezik, a hazugság ereje elveszik. Fogalmam sincs, mit tegyek, a világ vége hova megyek. A gondolattól sírok, rosszullétet kapok. A butaságomnak nincs kiút, magamnak kerestem a borút. Haragudott volna ha el is mondom, de akkor még csak megúszom. Nehéz ránézni, valamire rájönni: Vajon szeretem eléggé a bátyját? Nem akarom elveszteni a húgát. Drága szám; figyelj oda, "rajtad múlik", régi nóta. Testem se remegjen, add, hogy mindent elfelejtsen! Kezd rájönni, tovább nem tudok hazudni. Veszítsem el a biztos pontot, hogy a szerelem otthagyjon? A barátság fontos, míg a szerelem nem pontos. Átvág csendesen, álomba ringat negédesen. Aztán nagyot esel, miértre könny felel. Inkább hallgatok, míg bele nem halok.
Ha egy legyet megölni fáj; elvesztésed mivel jár?! Szinte az enyém sem voltál, de már akkor hiányoztál. Megtanultam vele élni, de sokszor készül megölni. Nem vagyok felkészülve, mindenem el van gyengülve. Nevemről mi ugrik be? Mennyi volna, ha hiányom meg lenne mérve? Lassan jönnek a szavak, az idő száll, mint a madarak. Meg-megáll, vállunkon pihegve vár. Szemeimbe könny telepszik, minden egyre nehezedik. A gyomrom görcsbe ugrik, szavaim ereje elveszik. Kiszárad a szám, még ha nem is az én hibám. Nem megy egyedül, mégis itt hagytál szó nélkül. Ha fáj, akkor sem akarom, a bajom ki nem mondom.
xx : Tike
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése